ADATHOSZTING, DEDIKÁLT SZERVER BÉRLÉS, WEBTÁRHELY

Az off-site szerver, felhő alapú tárolás, virtuális iroda kifejezések nem csak a nagyvállalati szereplőkre jellemző, sok-sok milliós fejlesztéseket igénylő szakkifejezések lehetnek. Megfelelő tervezés és kialakítás mellett sok esetben akár ingyen, akár a cég számára abszolút vállalható költséggel vezethetők be olyan, jövőbe mutató rendszerek, megoldások, melyek sok évvel ezelőtt még valóban csak jelentős invensztálással voltak elérhetők.

Ma már minden cég számára alap, hogy saját weboldallal és saját domain nevet tartalmazó email címmel rendelkezzen, ez már önmagában mail és webszerver üzemeltetését kívánja meg. Ezen túl, az ügyfelekkel történő gördülékeny és rugalmas kapcsolattartás alappillére a gyors és biztonságos adatcsere, akár nagyobb állományok esetén is, erre pedig kiváló felhő megoldásokat lehet alkalmazni a cég igényeire szabott méretben és költségekkel.

Továbbá akár egészségügyi vészhelyzet, akár a vállalat fejlődése, bővülése is indokolttá teheti a földrajzilag egymástól távol lévők közös munka végzését, melyet szintén gördülékenyen, fennakadások nélkül kell elvégezni, illetve úgy kialakítani, hogy a munkavégzés ezeken a csatornákon keresztül se legyen lassabb vagy körülményesebb.

A számos közismert távoli asztal elérési szolgáltatás mellé, vagy helyett érdemes bevezetni a nagyobb biztonságot nyújtó VPN lehetőséget is, mely még több lehetőséget nyújt a cég munkatársai számára.

A központosítás olyan szintig is emelhető, hogy akár a szerver, akár a teljes iroda például egy AWS virtuális irodában foglal helyet, és ilyen formán lokálisan semmilyen adattárolás nem történik, a teljes iroda minden erőforrása a világ bármely pontjáról elérhető.

Mi minden partnerünknek bemutatjuk a rendelkezésre álló modern szerver központú és virtualizációs megoldásokat, és a megrendelővel, a vállalat igényeihez igazítva közösen alakítjuk ki a megvalósítani kívánt optimális megoldást.